Öt dolog, amitől megtudhatod, hogy a helyeden vagy-e az életedben!
1., Bárcsak a saját életemet éltem volna
A külvilágnak való megfelelés nagyúr. Amikor azt mondjuk, hogy mi nem is a karunk a külvilágnak megfelelni, akkor pont tudjuk, hogy mit is várhatnak el tőlünk. Legyen az egy divatos ruha, mely megveteti magát, egy autó stb. De említhető az is, amikor a külvilág elvárja a viselkedésbeli szabályokat. Nem merjük felvállalni, hogy egy tudomány, eszme, vallás számunkra fontos!
2., Bárcsak elmondtam volna az érzéseimet
Ez a mondat néhányunkban már megfordult! Lehetett olyan helyzet, mikor eltávozott ismerős vagy rokon esetében úgy éreztük, hogy vannak kimondatlan gondolatok, érzések stb. Elárulom, hogy ilyenek ezekben az esetekben mindig is lesznek, hiszen a tudatunkban a másik fél úgymond örökre eltávozott. Hasonló helyzet alakul ki akkor, amikor az ellenkező nemnek nem mondjuk ki a valós érzéseinket. Szeretnék egy példát elmesélni: amikor egy nőről, vagy férfiról megállapítjuk, hogy túl „jó” hozzánk, és inkább nem is adom tudtára az érzéseimet, mert csak nevetségessé teszem magam. Majd 10 év múlva találkozunk az adott illetővel, és családban élve, bátran, poénosan elmeséljük, hogy mennyire odavoltunk érte, hiszen mindez már úgysem számít. Erre a kedves ismerősünk közli, hogy velünk szemben néhány évig küzdött a hasonló érzéssel mire feladta. Na, most mit is tegyünk? Megérte? Ezt már nem is hozza vissza semmi! Vagy minden jól van úgy, ahogy van? Mindenki döntse el!
3., Bárcsak megléptem volna, amitől féltem
Csaknem minden ember életében felszínre jönnek alkalmanként félelmek. Lehet ez egy vállalkozás beindítása, egy ötlet megvalósítása stb. A félelem a magunkba vetett bizalom mértékét mutatja. A félelem egy bizonyos helyzetben akár lehet hasznos is. Az esetek nagy százalékában viszont visszatartó erő. A félelem hozza az életünkbe a kifogások megannyi hihetetlen válfaját! Nincs mitől félni. Amint a nem megfelelő útra lépünk, azzal egyidejűleg meg is látjuk, azt az irányt amerre tartanunk kell, ez sok esetben az ellenkező, illetve átalakított irányzat lesz!
4., Bárcsak az életre figyeltem volna, megéltem volna
Amikor süt a nap, akkor árnyékot keresünk. Amikor borús az idő, a napfényt várjuk. Amikor hosszú hetekig hideg tél van, várjuk a tavaszt. Amikor nem találjuk helyünk a világban, akkor valami mást szeretnénk. Amikor meg vagyunk fázva és még az ízeket sem érezzük, nyűgösek vagyunk, akkor azt a helyzetet is elfogadnánk, amikor nem találjuk helyünk a világban. Amikor figyelsz a kávé ízére, örülsz a napsütésnek, örülsz az árnyéknak, a hónak, az unalomnak, és feltalálod magad, akkor kezdesz igazán az életre figyelni. Mindig figyelj arra, amiben vagy, ne máshol akarj lenni!
5., Bárcsak őszinte lettem volna magamhoz
Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért ne lennék őszinte magamhoz? Amennyiben az előbbi pontok közül néhánnyal tudsz azonosulni, akkor máris vannak területek, ahol nem voltál őszinte magadhoz vagy érzéseidhez, a benned lakozó vágyakozó cselekvőhöz. Amikor másra vágyunk, de azt mondjuk:
– jó ez nekem
– másnak sem jobb
– ez rossz, de ez a biztos
Merd legalább magad előtt felvállalni gondolataidat, érzéseidet! Ezt csak te tudod, légy magadhoz őszinte, ne szégyelld valódi érzéseidet, gondolataidat saját magad előtt. Attól, hogy valami a megszokásokkal ellentétes még nem biztos, hogy rossz. A már megszokott dolgokat is valaki kitalálta, mások átvették, de lehet, hogy soha nem is volt jó. Légy őszinte MAGADHOZ!
Hagyj üzenetet
You must be logged in to post a comment.